Avagy hogyan választottam egyetemet úgy, hogy fogalmam sem volt, pontosan mi akarok lenni

A pályaválasztás szerintem az egyik legnehezebb döntés, amivel egy fiatalnak szembe kell néznie. Főleg akkor, amikor 17-18 évesen azt várják tőled, hogy mondd meg, mivel szeretnél foglalkozni akár a következő 40 évben.

Én sem tudtam.

Azt viszont tudtam, hogy szeretnék egyetemre menni. A szüleim is azt mondták, hogy érdemes továbbtanulni, de arra már nem nagyon volt konkrét válaszom, hogy jó, de mégis mit tanuljak?

És ha őszinte akarok lenni, akkor nem is voltam az a tipikus „gyerekkorom óta orvos akarok lenni” típus.

Nem voltam sem zseni, sem rossz tanuló

A középiskolában inkább a középmezőnyben mozogtam. Voltak tantárgyak, amelyek jól mentek, mások kevésbé. Nem voltam kiemelkedő tanuló, de azért rossz sem.

Az orvosi egyetem például meglehetősen hamar kiesett a lehetőségek közül. Nem azért, mert ne lett volna érdekes, hanem egyszerűen azért, mert az eredményeim és a pontjaim alapján nem tűnt reális célnak.

Akkoriban még azt sem igazán tudtam, hogy milyen szakmák léteznek egyáltalán. Ma már rengeteg helyen lehet információt találni a különböző képzésekről, szakmákról és karrierutakról. Akkor viszont nekem sokkal inkább az volt a kérdés:

Nem azt kerestem, mi leszek 40 év múlva

Volt egy nagyon egyszerű elvünk:

Először jussak be az egyetemre. Utána majd kiderül.

Ezt az elvet egyébként a mai napig vállalom.

Szerintem ugyanis sok fiatalra túl nagy nyomás kerül azzal, hogy 18 évesen már pontosan tudnia kellene, mivel akar foglalkozni egész életében. Ha az ember bekerül egy egyetemre, megismer egy új területet, találkozik más emberekkel, elkezd dolgozni vagy gyakornokoskodni, akkor sokkal több információ alapján tud dönteni arról, hogy merre szeretne továbbmenni.

Ha pedig kiderül, hogy nem tetszik az adott szak, lehet váltani.

A földrajz például kifejezetten tetszett. Ezért valamilyen földrajzhoz kapcsolódó képzés logikus kiindulópontnak tűnt.

Viszont itt jött a következő fontos szempont:

Nemcsak azt kell megnézni, hogy mit szeretsz, hanem azt is, hogy mit lehet kezdeni az adott végzettséggel.

Mert lehet, hogy egy tantárgyat nagyon szeretsz, de az abból következő szakma már egyáltalán nem neked való.

Ezért elkezdtük megnézni az egyes szakokat, és azt is, hogy milyen munkakörök, karrierutak kapcsolódhatnak hozzájuk.

Így találtam rá a környezetmérnök szakra

A keresgélés közben jött szembe a környezetmérnök képzés.

Földrajz? ✔️

Környezetvédelem? ✔️

Sokféle későbbi munkalehetőség? ✔️

Csakhogy, a környezetmérnöki képzéshez nemcsak földrajz kellett, hanem például matek, fizika, kémia és biológia is, ezek közül pedig nem mindegyik volt a szívem csücske. Megtanultam őket, amikor kellett, de nem mondanám, hogy a középiskolában ezek voltak a kedvenc tantárgyaim.

Mégis úgy voltam vele, hogy ha ez egy olyan szak, ami érdekelhet, és a korábbi évek ponthatárai alapján reális esélyem van bekerülni, akkor megpróbálom.

A pontszám is számított

A pályaválasztásnál szerintem erről is érdemes beszélni. Nem elég azt mondani, hogy „én ezt szeretném”. Én annak idején megnéztem az előző évek ponthatárait, és azt, hogy az én várható pontszámom nagyjából hol helyezkedik el ezekhez képest.

Ha például valakinek várhatóan 300-350 pontja van, akkor nem biztos, hogy érdemes kizárólag olyan képzéseket megjelölni, amelyekhez az elmúlt években 400 pont körüli eredmény kellett. Persze a ponthatárok változhatnak, ezért ez nem garancia semmire. Viszont arra jó, hogy legyen egy reális elképzelésünk arról, milyen képzések jöhetnek szóba.

A pontszámom elég volt, így első helyen felvettek a környezetmérnöki szakra. És ezzel elkezdődött egy olyan történet, amelyről akkor még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy végül a munkavédelemhez is elvezet.

Környezetmérnökből munkavédelmis

A környezetmérnöki diploma önmagában is egy elég sokrétű területet nyitott meg előttem. A képzés során találkoztam többek között környezetvédelemmel, jogszabályokkal, műszaki kérdésekkel, kémiával, veszélyes anyagokkal, hulladékgazdálkodással és olyan problémákkal, amelyek a vállalatok mindennapi működéséhez kapcsolódnak.

És közben egyre inkább elkezdett érdekelni az a terület, ahol a környezetvédelmi és műszaki kérdések mellett az emberek biztonsága is központi szerepet kap, így kerültem egyre közelebb a munkavédelemhez, ami nagyon gyakorlatias terület. Nem pusztán arról szól, hogy elolvasunk egy jogszabályt vagy kitöltünk egy dokumentumot.

Arról szól, hogy egy munkahelyen az emberek biztonságban legyenek.

Hogy felismerjük a veszélyeket.

Hogy megelőzzük a baleseteket.

Hogy egy gép, egy technológia, egy munkafolyamat vagy akár egy egyszerűnek tűnő feladat során is észrevegyük, hol lehet probléma.

Így lett a környezetmérnöki végzettségből egy olyan szakmai irány, amely végül a munkavédelemhez is elvezetett.

Nem az volt a legfontosabb, hogy akkor pontosan tudjam, mi akarok lenni. Az volt a fontos, hogy találjak egy reális irányt, és elinduljak rajta.